A napokban botlottam bele egy érdekes cikkbe a Telex-en. A cikk röviden arról szól, hogy ki is dönti el, hogy a végrehajtó milyen vagyontárgyat „hajtson végre”. A cikk linkje:

https://telex.hu/gazdasag/2024/09/12/arveres-vegrehajtas-adossag-tartozas-csapda

Erről jutott eszembe, hogy adok egy kis eligazítást arról, hogy a végrehajtó hogyan is kezd neki a végrehajtás foganatosításának, legfőbbképpen arról, hogy milyen vagyontárgyakat foglalhat le, és azt milyen sorrendben.

A Telexes cikkben is megjelenik, hogy voltaképpen a végrehajtást kérő van abban a pozícióban, hogy eldönthesse milyen vagyontárgyból kívánja követelését kielégíteni. Ennek alapja a Vht. 8.§ szakasza, mely szerint:

(1) E törvény keretei között a végrehajtást kérő rendelkezésétől függ, hogy az adós milyen jellegű vagyontárgyából kívánja követelésének végrehajtását.

(2) A bíróság a végrehajtási kényszer arányos, illetőleg fokozatos alkalmazása céljából a végrehajtást kérő rendelkezésétől az adós érdekében eltérhet.

Magyarán a végrehajtást kérő dönti el, hogy a végrehajtó mi foglaljon le, mit árverezzen el. Az idézett szakasz második bekezdése azonban szab némi gátat egy esetleges önkényesen eljáró végrehajtást kérővel szemben, a szükségtelen túlkapások ellen, amikor is lehetővé teszi, hogy a bíróság a végrehajtást kérő rendelkezéseitől eltérően határozza meg a végrehajtás menetét. Ehhez az szükséges, hogy az adós a bírósághoz forduljon – a végrehajtón keresztül, ún. végrehajtási kifogás formájában – és kérje, egyben támassza alá, hogy más, kisebb sérelmet jelentő úton – vagyis más vagyontárgy előbbre vételével – is elérhető a végrehajtás célja. Erre ad remek példát a fenti cikk.

Na de nézzük meg, mi a főszabály. Mit csinál a végrehajtó, ha nincs végrehajtást kérői rendelkezés. A legfontosabb alapelve a végrehajtási törvénynek a z ún. fokozatosság elve. Ennek egyrészt az a jelentősége, hogy végső soron ne lehetetlenüljön el az adós, másrészt az, hogy a szükségesnél nagyobb hátrány ne érje. Ezt a gyakorlatban úgy lehet a legkönnyebben tetten érni, ha arra gondolunk, hogy pl.: egy 20.000,- Ft-os parkolási bírságért nem fogják elárverezni a 80 milliós családi házat, ha egy egyszerű inkasszóval, vagy munkabérből való letiltással behajtható.

A törvény kifejezetten nem állít fel sorrendet – nem is lenne értelme, hiszen a végrehajtást kérő szava a döntő – azonban ahogy az egyes típusok megjelenése a sorrendben önmagában meghatároz egy egyfajta fokozatosságot. A törvény ugyanis először a munkabérből való letiltást szabályozza, aztán a „pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összegre” folytatott végrehajtást (vagyis a bankszámlán lévő összegre, köznapi nevén ez az inkasszó), majd az ingó vagyontárgyakra vezetett, végül az ingatlanra vezetett végrehajtást.

Egyet értek a fenti cikkben lévő sorrenddel, mely racionális fokozatosságon alapul, vagyis hogy az inkasszó megelőzi a munkabér végrehajtását. Hiszen lehet, hogy egy inkasszó percek alatt akár a teljes behajtani szándékozott összeget „előteremti”, így fölöslegessé válna a munkabér letiltása, vagy az ingó vagyontárgyak lajstromozása és lefoglalása. Az inkasszó gyors és olcsó, így ésszerű az első helyre tenni.

Mivel viszonylag gyorsan kiderül, hogy eredményes volt-e a bankszámla elleni végrehajtás a következő lépés a munkabér letiltása. Egy technikailag úgy néz ki, hogy a végrehajtó a munkáltató hívja fel arra, hogy a munkabér (nettó) bizonyos százalékát ne az adósnak adja ki mint munkabért, hanem közvetlenül a végrehajtó letéti számlájára utalja. Felvetül a kérdés, hogy mi van ha ennek nem tesz eleget a munkáltató? Rosszul jár, mert a Vht. 79.§ (1) bekezdése szerint a le nem vont összeg erejéig készfizető kezesként felel. És mint már tudjuk a készfizető kezes ellen rögtön fel lehet lépni, őt nem illeti meg az ún. sortartás kifogása. Tehát ha nem vonja le a munkabérből a végrehajtó utasítása szerinti összeget, akkor azt ő magának kell megfizetnie.

Alapesetben a munkabér 33%-a „tiltható le”. Azonban, ha több végrehajtási eljárás is van folyamatban az adós ellen, vagy pl.: a követelés tartásdíj, stb., akkor az 50%-a is tiltható.

Ha a munkabér letiltásból belátható időn belül, vagy legalább is a végrehajtást kérő által elfogadható időn belül megtérül(het) a követelés, akkor a végrehajtó itt meg is áll, vagyis nem fogja leltárba venni az ingóságainkat és az ingatlanainkat és nem fog lefoglalni sem semmit.

Ha azonban nincs munkabér, vagy egyéb jövedelem, amiből tilthat, vagy a végrehajtást kérő szerint túl sok időbe telne a megtérülés, vagy ezt kifejezetten kéri, akkor a végrehajtó következő lépésként az adós ingóságait fogja felleltározni és a törvényben felsoroltak kivételével lefoglalja. Ebben az esetben a végrehajtó jegyzőkönyvbe összeír mindent a kiskanáltól az bútorokon át az autóig mindent. A Vht. 89.§ szakasztól a 96/B.§ szakaszig tartalmazza a le nem foglalható ingóságokat. (Ezekkel részletesen külön cikkben foglalkozom majd.)

A lefoglalást általában árverezés követi.

A legvégső fok az ingatlanok árverezése. Erre ugyancsak remek példát tartalmaz a fenti cikk.

Természetesen a fokozatosság az egyes „fokokon” belül is érvényesül. Ezt az ingó és ingatlan végrehajtás során lehet a legkönnyebben felismerni. Pl.: ha van egy 1m Ft-ot érő autóm, meg 8m Ft-ot érő autóm, a tartozásom meg 800e Ft, akkor értelem szerűen nem a 8m Ft-os autót fogja lefoglalni a végrehajtó. De legalább is árverezni nem fogja, amíg nagy a valószínűsége, hogy a másikból megtérül a teljes követelés. Továbbá addig nem fogja kipakolni a zoknisfiókot, amíg van egyéb olyan vagyontárgy, ami nagyobb eséllyel értékesíthető és a megtérülés is valószínűbb. Tehát hamarabb fogják kalapács alá vetni a lapostévét, mint a télikabátokat.

Az ingatlanok esetén ugyan ezt vehetjük észre. Ha a kisebb értékű árverezése is eredményre vezethet, akkor nem kerül árverezésre a nagyobb. Ebbe ugyan a végrehajtást kérő beleszólhat, de erre való a cikk elején említett Vht. 8.§ (2) bekezdése alapján a bíróság „igénybevételének” lehetősége.

A végrehajtási törvény tehát a fokozatosság elvére épül a mellett, hogy lehetővé teszi, hogy a végrehajtást kérő határozza meg a végrehajtandó vagyontárgyakat. De a törvény nem ad teljesen szabad kezet a végrehajtást kérőnek.

Összességében tehát elmondható, hogy főszabályként a végrehajtást kérő határozza meg a „sorrendet”, de ennek hiányában a „törvényi sorrend” a munkabér letiltása, bankszámlára inkasszó vezetése, ingó foglalás, ingatlan foglalás. Az ennél egy fokkal talán ésszerűbb, racionálisabb pedig az első kettő felcserélése, vagyis előbb az inkasszó, csak aztán a munkabérre vezetett végrehajtás.

Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál, vagy kérdésed van, írj a vhinfoblog[kukac]gmail.com e-mail címre, vagy a blog facebook oldalán, vagy itt hozzászólásoknál.

Illusztráció: pexels.com